Jeff Bezos űrcége küldene először nőt a Holdra
A Nasa már közel jár a döntéshez, hogy bejelentse, melyik cég fogja építeni az első, magánúton épített holdjárót, amivel 2024-ben űrhajósokat küldenének majd a Holdra.
A Nasa már közel jár a döntéshez, hogy bejelentse, melyik cég fogja építeni az első, magánúton épített holdjárót, amivel 2024-ben űrhajósokat küldenének majd a Holdra.
Az űrvállalkozását szeretné finanszírozni Jeff Bezos, az Amazon alapítója a részvényei eladásából.
Jeff Bezos cége, a Blue Origin a jövőben a Lockheed Martinnal, a Northrop Grumannal és a Draperrel közösen fejleszti majd űrhajóját.
Röptében átkeresztelte a vetélytárs holdkompját.
Az eddig közösen birtokolt Amazon-részvények háromnegyedét kapja meg Jeff Bezos, de a vállalatbirodalmuk többi részéről is megállapodtak.
Újfent siker koronázta a Blue Origin mögött álló Amazon-főnök Jeff Bezos New Shepard nevű űrkapszulájának szerdai, immár kilencedik tesztrepülését.
Az Amazon-főnök Jeff Bezos, aki szintén komolyan gondolja az űrturizmust, 2-300 ezer dollárért cserébe kínál jegyeket speciális űrhajójára.
Hova jutna a világ, ha még a flúgos milliárdosok is beletörődnének az emberiség kipusztulásába?
A Tesla e-autó atyjának meggyőződése, hogy az emberiségnek, ha biztosan fenn akar maradni, adott esetben képesnek kell lennie átköltözni egy másik bolygóra. Elon Musk tesz is ezért.
A Blue Orgin amerikai cég péntek éjszaka bejelentette, hogy újra felbocsátották ugyanazt a rakétát, amely tavaly novemberben már megjárta a világűrt.